2017/2018

KÖSZÖNTŐ

Tisztelettel köszöntjük a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Olimpiai Akadémia nevében a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® aloldal látogatóit, a diákokat és felkészítőiket.

Az olimpiatörténeti vetélkedő a középiskolások számára 1999. márciusában indult, majd az elhivatott pedagógusoknak, olimpiakutatóknak köszönhetően a 2001/2002. tanévtől az általános iskolások részére is meghirdettük versenyünket. Tizennyolc éve annak, hogy a köznevelési intézményekben tanulók teljes korosztálya megismerkedhetett mind a hazai, mind a nemzetközi olimpiai mozgalom kezdeteivel, érdekességeivel, hírességeivel, eseményeivel.

A 2012/2013. tanévben új lebonyolítási formával jelentkeztünk: az internet adta lehetőségeket kihasználva tíz fordulót online feladatmegoldással lehetett feldolgozni. Az új versenyrendszer beváltotta hozzá fűzött reményeinket, hiszen minden eddigi rekordot megdöntött a vetélkedőn részt vett iskolai csapatok száma.

Reméljük, hogy a vetélkedősorozat az idei tanévben még több nevelési intézmény tanulóját, pedagógusát ösztönzi arra, hogy alaposabb ismereteket a hazai és a nemzetközi olimpikonok életútjával, eredményeivel kapcsolatban.

Bízva együttműködésükben és aktív részvételükben, ezennel szívből ajánljuk a 2017/2018. tanévi Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® vetélkedőrendszerét.




Dr. Aján TamásBalogh Gábor
Magyar Olimpiai AkadémiaMagyar Diáksport Szövetség
elnökelnök
Lehmann László
Magyar Olimpiai Akadémia
főtitkár